Sauron
Sauron maga is ainu. Előbb Aule szolgálatában mesterkedett, tanult és segítette a vala munkáját, így ő lett a leghatalmasabb ainu. Azonban mikor Melkor előbukkant átált az ő szolgálatába és innetől kezdve Melkor leerősebb alattvalója volt. Mesterien értett az alkaváltáshoz és illúziók keltéséhez. Szolgáiként legszívesebben a vargokat és farkasokat valamint a vámpírokat szerette alkalmazni. Az elsőkor kezdetén Tol Sirion szigetét elfoglalta a tündéktől, és ott rendezkedett be. Nevéhez kötődik a párbaja Finrod Felagund tünde király ellen, ahol végül Sauron kerekedett felül, mivel varázsénekekkel harcoltak. Azonban Sauron ezek után maga idézte elő vesztét: kihívta maga ellen Huant, a Valinori ebet, aki Lútiennel érkezett Beren kiszabadítására és akinek az volt a rendeltetése, hogy addig nem halhat meg, míg a legnagyobb farkassal meg nem küzdött. Sauron így váltott farkas alakját öltve támadt Huanra, azonban a kutya elkapta a torkát, Sauronnak pedig menekülnie kellett. Morgoth bukása után Sauron Középföldén maradt, nem találták meg a tündék.
A másodkorban Sauront leginkább a númenori erősödő emberek és leghatalmasabb ellensége Gil-Galad foglalkoztatták. Ezért bevetette magát a Mordorba és elkezdte kiépíteni erődítményét. Céljai érdekében tetszetős és bölcsnek kinéző álcát öltött, és barátságot próbált színlelni a tündék iránt. Fölajánlotta nekik segítségét is, azonban csak Eregionban talált halló fülekre. Elrond és Gil-Galad is ajtót mutatott neki. Eregionban felvette az Ajándék Ura nevet. A Celebrimbor által vezetett kovács társaságot összetartó baráti társasággá kovácsolta, valamint javasolta, hogy vegyék ki a hatalmat Celeborn és Galadriel kezéből. Amikor ez megtörtént kb. 1370-ben Galadriel és Celeborn Lothlórienbe költözött.
1500 körül Sauron megkovácsolta Celebrimborral a Hatalom Gyűrűit, valamint maga számára az Egy Gyűrűt. Gyűrűivel kiterjesztette hatalmát a törpökre és az emberek egy részére is, azonban a tünde gyűrűket nem is érinthette.
Sauron az emberek királyának kezdte nevezni megát, azonban a númenori Ar-Pharazon partra szállt Középföldén s Sauron látta, hogy túlerőben van, így önként vitette magát Númenorba. Ott megrontotta a királyt és rávette őket, hogy támadják meg Valinort. Azonban Manwe átadta az irányítást Eru Iluvatárnak, aki a tenger alá süllyesztette Númenort, Sauron pedig többé nem volt képes embernek tesző alakot ölteni. Sauronon kívül azonban mások is megmenekültek: Isildur és Anárion valamint követőik partra szálltak Középföldén. Megalapították Anort és Gondort, és így Sauron legnagyobb ellenségei lettek. A Gyűrűk Ura közben magához vette az Egy Gyűrűt és visszavonult Mordorba. 3429-ben Sauron elfoglalta Minas Ithilt és onnantól Minas Morgul lett a neve. 3434-ben a dargorladi csatában az emberek és tündék utolsó szövetsége elpusztította hadait, Isildur pedig levágta ujjáról az Egy Gyűrűt. Innentől Sauron árnyékként élt tovább, az Egy Gyűrű pedig később elveszett, de nem pusztult el.

A harmadkorban Dol Goldur boszorkánymestereként tért vissza és elpusztította Arnor birodalmát. A Fehér Tanács 2941-ben kiűzte Dol Goldurból és ő Mordorba menekült. Hatalmas és sötét árnyéka lassan ráterült Középfölde egész keleti részére, szövetséget kötött a haradi népekkel valamint az Umbari Kalózokkal is. Hadai minden szabad országot megtámadtak, de a Gondorra támadó déli seregét legyőzték és szétverték. Eközben a Gyűrűt is megsemmísítették, így Sauron is a Semmibe zuhant, mint mestere Melkor.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Fedezze fel, ismerje meg Tenerife sokszínű világát, kultúráját, hagyományit! Napsütötte hely a szabadidő izgalmas eltöltésére és szórakozásra. Pihenés, nyaralás, kikapcsolódás egy vadregényes szigeten!
tenerife-spain.hupont.hu
► A bábszínház bölcsődéseknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak egyaránt ajánlja interaktív előadásait! Hagyományos kesztyű bábokkal, színházi paravánnal, felidézve a '60-s, '70-s évek retro hangulatát, igazodva a mai gyermekek igényeihez.
tekergobabszinhaz.hupont.hu
3. Opel alkatrészek és szervíz Miskolcon
► Márkafüggelten autóalkatrész és szerviz
topel.hupont.hu
4. Ha nálunk könyveltet nyugodtan fog aludni
► nem lesz gondja az adózásra!
tax-pay.hupont.hu
► Vevőszolgálat: 0650 111 2333
tisztacsapviz.hupont.hu
6. Teherautó bérlés, teherautó kölcsönzés Budapest. Napi 6000,-Ft
► Teherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Olcsó ár, kedvező feltételek. Már napi 6000,-Ft-tól. - teherautó bérlés Budapest
teherautoberlesbudapest.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
2. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
5. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
6. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ
lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
7. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS
lomtalanitasok.hupont.hu
9. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
11. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
12. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
13. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
14. Korrupció az igazsászolgáltatásban
► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?
korrupcio.hupont.hu
15. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
16. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
18. Balos
► Baloldali értékeket képviselö honlap
balos.hupont.hu
19. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
20. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
22. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
23. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
24. Vályogház felújítás.06703842651 Vályog, vert, rakott falu ház felújìtàs
► Vályogház, tégla, vegyes, sár falu ház felújítás ,
valyoghazfelujitas.hupont.hu
25. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
26. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
27. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
28. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
29. Díszfácánok, víziszárnyasok, díszludak, díszbaromfik gyűjteménye
► " Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik."
facanok-szarnyasok.hupont.hu
30. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
31. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu
32. Keresőoptimalizálás Budapest, Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés
► Keresőoptimalizálás, Online marketing, Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, arculattervezés
keresooptimalizalaspest.hupont.hu
33. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás
► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing
weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu
► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD
olvaso-oldal.hupont.hu
35. ♥ Disney Stars ♥
► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)
alldisney.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
37. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
38. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
39. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► Saját készítésű kreatív apróságaim karácsonyra, születésnapra, esküvőre, leány- és legénybúcsúra, illetve csak úgy, a lakásunk díszítésére
kreativaprosagok.hupont.hu
► Sziasztok látogassatok el a facebookos oldalunkra is :) https://www.facebook.com/KalocsaLauraoldala
szerelmes-lany-tortenete.hupont.hu
42. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock III., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Tisztelt Olvasó! Íme, a 3. kötet... amiről az jut eszembe, kicsit olyan, mint egy együttes 3. zenei albuma: nehéz mit kezdeni vele. Már nem a régi hang, bár emlékeztet az előzőekre, ugyanakkor valami új horizont felé fordul. Folytatás, és újrakezdés.
solverus-versek-iii.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
44. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
► Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap
mindenamihannah.hupont.hu
46. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
47. GOMBACSÍSZÁR
► Minden gomba ehető egyszer, de valamelyik valóban csak egyszer!!! Túrázók, természetjárók, és gombázók oldala, és mindenkié aki szereti a természetet! Engedje meg, hogy bevezessem a "viláGOMBA"! (2009)
gombacsiszar.hupont.hu
48. “Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.”
► “Mindannyiunknak hatalmunkban áll választani egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szabadság és szolgaság között. A miénk a döntés, nem pedig bárki másé.” (Richard Bach: Illúziók)
erzso-gyogyasz.hupont.hu
49. ▁ ▂ ▃ ▄ ▅ ▆ ▇ ๓เภ₫єภ ค๓เ кєℓℓ ภєкє∂█ ▇ ▆ ▅ ▄ ▂ ▁(нǖℓψε ℓสภψ)
► Itt mindent megnézhetsz amit csak akarsz !
alllattok.hupont.hu
50. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
51. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
52. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
bmw-alkatreszek.hupont.hu
53. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
54. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
55. Metin 2 mester
► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.
deepolis.hupont.hu
56. Mindenünk a ló
► Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!
tunde-es-a-lovak.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
58. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock VIII., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Kedves Olvasó! "Az Álmok völgye" c. nyolcadik verseskötetem a második korszak első kötete. Bár írásai hangulatuk miatt továbbra sem állnának helyt egy humor-magazinban, mégis azt mondhatom, ezek az évek életem legboldogabb időszakát jelentik nekem.
solverus-versek-viii.hupont.hu
59. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
60. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
61. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
62. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
63. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
64. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
65. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
66. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
67. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
68. HOMOKMÉGY KODOKAN JUDO SPORTEGYESÜLET
► Aki szeretné támogatni az adója 1%-val a Homokmégyi Judokákat, egyesületünk felé megteheti Adószám: 18596148-1-03, Bankszámlaszám: MBH Bank 51400037-10005178
homokmegyjudo.hupont.hu
69. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
70. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
► Sangreal Boxers: the reality of perfectism
sangreal.hupont.hu
72. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
73. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL
► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.
nemszamit.hupont.hu
74. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
75. Csapágy és Villanymotorpont
► +36 30 4941848 / 53gyula19@freemail.hu
csapagypont.hupont.hu